Skip to main content

Blog

Blog
 
Megosztás:

Microsoft 365 szolgáltatás keretében, minden licenszel rendelkező felhasználónak 1 TB felhő alapú tárhely jár, amit összeköthetünk számos eszközzel, legyen szó laptopról, vagy mobil eszközről, a főbb operációs rendszereket támogatja a szolgáltatás.

Dokumentumoktól kezdve videókig mindenféle fájlt tárolhatunk itt, hiszen elegendő tárhely áll rendelkezésünkre. Nincs több otthon felejtett vagy elveszett pendrive. Mobileszköz esetében választhatunk automatikus média feltöltést a képeink és videóink számára, laptopon pedig fontos helyi mappáinkat (képek, dokumentumok és asztal) tarthatjuk biztonságban a felhő segítségével.

Az itt tárolt fájlokat könnyedén megoszthatjuk szerkeszthetjük bárhonnan, bármilyen eszközön, a céges környezet biztonságában.

A megosztást követően, hatékonyan dolgozhatunk együtt másokkal, akár egyidőben is, úgy, hogy a fájl továbbra is céges környezetben, mindig az irányításunk alatt marad. A verzió követésnek köszönhetően látni fogjuk, hogy ki és mit módosított az adott fájlban. Egy kattintással összehasonlíthatunk pl: word dokumentum különbségeit és ha szükséges visszaállíthatjuk egy korábbi állapotra. Ha pedig véget ért a közös munka, néhány lépés és már meg is szüntethetjük a megosztást, nem számít, hogy cégen belül vagy kívüli személy, a későbbiekben illetéktelen nem fér már hozzá.


Kapcsolat